A szülés-születés egyszeri és megismételhetetlen élményében támogató jelenléttel kísérni a szülőket és születendőket.

Auxner Beatrix vagyok, független bába.

Győrben élek.

Gyermekkoromtól kezdve foglalkoztatott a szülés-születés misztériuma, mindig sok gyermeket szerettem volna. Az első szülésem élménye annyira magával ragadott, hogy határozottan éreztem, ha nekem már nem születik több kisbabám, mindenképpen szülések körül szeretnék dolgozni.

A 6. gyermekem születése után részt vettem a Napvilág Születésház doula-képzésén és ezután nem volt bennem kétség, bába szeretnék lenni. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán végeztem szülésznő szakon.

2003 óta kísérek otthonszüléseket, éveken át Geréb Ági mellett, akinek nagyon sokat köszönhetek. 

Büszke vagyok arra, hogy a tanítványa lehettem!

Később természetgyógyász vizsgát tettem és független szülésfelkészítőként kaptam oklevelet a Samen Bevallen Holland Szülésfelkészítő Társaság tanfolyamán.

Kilenc unokám van akik közül négynek a születését kísérhettem otthon.

2007-ben tized magammal megalapítottuk Győrben az Élet-Jel Egyesületet, melynek 2014-ig voltam az elnöke.

Az egyesületről bővebben itt lehet olvasni:

eletjelegyesulet.shp.hu/hpc/web.php?a=eletjelegyesulet

Alapító tagja vagyok a Független Bábák Szövetségének.

Célom a háborítatlan szülés támogatása és az, hogy minden várandós megtalálja azt az utat ami számára a biztonságos szülést jelenti.